Elhelyezkedés
A Siógarden a Balaton déli partján, a tó fővárosának, Siófoknak a keleti részén, Szabadifürdő és Sóstó városrészek között, még eddig beépítetlen területen helyezkedik el és új parcellázással jött létre.A Siógarden 1. ütem Szabadifürdőn a Viola és Almádi utcák folytatásában, a Siógarden 2. ütem Sóstón a Bihari utcában, míg a Siógarden 3. ütem a Bihari utcával párhuzamosan kialakított Bulcsú utcában található, mely a Vadrózsa utcából közelíthető meg. Budapestről egy óra alatt, az M7 autópályán megtett, kevesebb mint száz kilométeres úttal kényelmesen és gyorsan elérhető. (Az autópályáról a 97-es kilométerkőnél, a Siófok-Kelet / Sóstó lehetőségnél kell kihajtani.) A Siógarden a város Budapest felé eső területén található, ezért itt a csúcsszezonban sem kell forgalmi dugókkal számolni.
A Siógarden elhelyezkedése
Siógarden - Az álmok földje nagyobb térképen való megjelenítése
A város központja négy-öt kilométeren belül, míg a part mindössze néhány száz méterre, a legfrekventáltabb aranyparti szakasz közelében van. A város wellness-központja, a Galerius Fürdő szintén egy-másfél kilométeren belül elérhető.
Ha szeretne többet tudni a Siógarden-ről és a megvásárolható telkekről, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot »
A közvetlen környezet rendkívül békés: ez Siófok családi- és üdülőházakkal beépített övezete.
A Siógarden 1. ütem tizenkilenc, egyenként 1000 és 1066 m2 közötti építési telekből álló területe csendes, nyugodt helyen található, környezetében modern és esztétikus családi- és üdülőházakkal.
A Siógarden 2. ütem tizennyolc, egyenként 555 és 609 m2 közötti építési telkét szintén a csend és nyugalom jellemzi, szomszédságában a sóstói üdülőövezet rendezett házai, nyaralói találhatók.
A Siógarden 3. ütemben 16 db, egyenként 609-776 m2-es, újparcellázású építési telek került kialakításra, melyek a 2011-ben értékesített 2. ütem telkei mellett helyezkednek el.
A terület északi oldalán (Balaton felőli oldal) fantasztikus, fákkal benőtt erdősáv nyúlik el, melyben egy sétány húzódik. Ez az erdősáv a Balaton irányából a Siógarden határáig hozzávetőleg tíz-tizenöt métert emelkedik - innen kapta a terület Magaspart elnevezését is.
A kedvező domborzati viszonyoknak köszönhetően a Siógarden számos pontjáról gyönyörű balatoni panoráma biztosítható, különösen igaz ez a 2. és 3. ütem egyes telkeire.
A Siógarden 1. ütem telkeitől mintegy 5-600 méteres, míg a Siógarden 2. és 3. ütem telkeitől alig 300 méteres sétával közelíthető meg a Balaton szabadstrandja, az Aranypart.




